Ha egy összetett feladatot végez el robotunk, ami sok fázisból áll és a fázisok között sokféle átmenet lehetséges, akkor nem feltétlenül lehet tudni, hogy a végrehajtás éppen hol tart. A teljes feladat leírására véges állapotú automatát célszerű használni. A ROS-ban Jonathan Bohren közreműködésével elkészült egy ilyen modul SMACH (State MACHine) néven, melyről itt lehet többet olvasni.
Az alábbi videó a szerző rövid ismertetője a SMACH-ről.
Forrás: WillowGarage
A Utah-i egyetemen készült el William Provancher irányításával a ROCR nevű robot, mely kárpitozott falak megmászására képes. Ehhez két kis karmot használ, melyek felváltva kapaszkodnak egyre följebb. A haladást egy inga biztosítja, amivel a jobbra-balra kitér a robot súlypontja és az átellenes oldali karom ennek hatására egy magasabb pozíción kapaszkodik a falba.
Az eredmény érdekessége, hogy az emberi sziklamászáshoz, illetve az emberszabású majmok famászásához hasonló mozgásformát mutat.
Mivel elég kevés fal van kárpitozva, ezért simább felületeken is célszerű volna megoldani a kapaszkodást.
Forrás: ScienceDaily
Már évek óta tervezem, hogy Igazán Hasznos Robotot kellene csinálni, mondjuk egy zoknihajtogató robotot. A WillowGarage PR2 robotvideó versenyének győztese éppen ezt a feladatot oldja meg, igaz kicsit másképp, mint ahogy mi szoktuk.
Érdekes, hogy a legnehezebb vagy legalábbis leginkább időigényes feladat a zokni kifordítása. Bár a videóból nem derül ki, valószínűleg az előre ismert mintázat alapján állapítja meg a robot, hogy melyik a zokni külső fele.
Az is látható, hogy a felvétel tizenötszörösére van gyorsítva, szóval még mindig jóval lassabban dolgozik, mint egy ember.
Forrás: suicidebots
Bár a vízen járás már emberek számára is megoldott, azért még nem tekinthető általános megoldásnak a problémára. Ahogy Sümegi András írja az IPM júniusi számában, ahhoz, hogy egy átlagos emberi testet a felületi feszültség a vízfelszínen tartson, egy nagyjából 3 kilométer átmérőjű korongra lenne szükség.
Robotok esetében nagyobb a mozgástér, hiszen a felépítés jobban befolyásolható, mint az embernél. Ennek megfelelően már számtalan sikeres kísérlet létezik, többek között a CMU egyetem Nanorobotics Lab-jáé, mely a molnárpoloskát utánozza.
A csoport másik eredménye kevésbé hasonlít élőlényre, inkább egy vicces Lego készletnek tűnik, viszont egész jól kormányozható.
Az persze kérdéses, hogy miért is jó egy ilyen robot. A jelenség modellezésén túlmenően a szerzők szerint kis energiabefektetéssel olyan helyekre is eljuthat, melyekre egyéb megoldások nem.
Bár már régóta létezik motoros kerekesszék, amit egy kis botkormánnyal irányítani lehet, babák esetében ez nem jó megoldás, hiszen a kicsit nagyjából három éves koráig még nem lehet megtanítani az önálló manőverezésre.
A Delaware-i egyetem kutatói meglévő komponensekből raktak össze egy olyan kerekesszéket, melyben a baba előre-hátra dőlése váltja ki a szék mozgását. Ehhez "csupán" egy Pioneer robotra és egy Wii Balance Boardra volt szükség, ahogy az az alábbi képen is látszik. A Balance Board a Wii Fit játékoknál megszokott módon a rajta lévő súly elmozdulását érzékeli. Ebből számítható ki, hogy a baba merre szeretne menni, melyik tárgyért nyújtja ki éppen a kezét.
A módszer előnye, hogy már elég korán önálló, az intuícióknak megfelelő mozgásra készteti a babát, ami a később terápiát is elősegítheti. Ezen kívül a kisgyerek aktívabb részese lehet a játékoknak és ettől persze jobban érzi magát.
A kísérletek következő fázisa a már akadályszenzorokkal felszerelt szék kipróbálása valódi otthoni környezetekben.
A videón a robot egy korábbi, botkormányos változata látható.
Forrás: gizmodo
