Annak idején még a nem technikai jellegű oldalak is tele voltak azzal a hírrel, hogy végre sikerült autonóm robottal teljesíteni a DARPA sivatagi autós feladatát. Arról már kevesen írtak, hogy milyen munka is zajlott a háttérben.
A legautentikusabb forrás természetesen a győztes maga, Stanley, azaz a Stanford Egyetem sokrésztvevős csapata Sebastian Thrun vezetésével. 32 oldalas tudományos cikkükből, mely a Journal of Field Robotics szaklapban jelent meg fogalmat alkothatunk arról, hogy milyen összetett feladatot is végeztek el.
A sokrétű architektúra tartalmaz egy szenzor interfészt, amihez az új eszközök csatlakozhatnak, a hibásak figyelmen kívül hagyhatók, egy érzékelő réteget, mely a szenzorok értékeit dolgozza fel és például megbecsüli a pozíciót, a további útvonalat. Ezen kívül a tervező réteg útvonalat határoz meg és irányítja a terepjárót, a különböző felhasználói interfészeken pedig figyelemmel lehet kísérni a működést, illetve a teszt fázisában bele is lehet nyúlni a robot viselkedésébe.
